Az Utazások Könyvtára sorozat, melyet Halász Gyula szerkesztett, egy reményteljes vállalkozás volt az 1910-es évek elején, aztán mégsem jártak sikerrel. Az ELBIDA projektben a mindösszesen négy részt megért sorozatból már hármat (1.,2.,3.) bemutattam, így most a sorozatból utolsóként, következik az amúgy időrendben elsőként megjelenő mű. dr. Mészáros Gyula a kor ismert turkológusának könyve, „A Boszporusz partjain” című volt a sorozat szerkesztőjének az első választása. A műben gyakorlatilag a szerző egy törökországi utazásának emlékeit és élményeit meséli el, meglehetősen kellemes stílusban. A kötet Budapesten, 1911-ben jelent meg az Utazások Könyvtára Kiadóhivatal gondozásában, összesen 82 oldal terjedelemben. A könyvben egyetlen kép sincs. Az 1911-ben induló sorozat első kötetének előszavát Vámbéry Ármin írta.
 |
| Utazások Könyvtára sorozat “dupla” kötetei |
Dr. Mészáros Gyula turkológus, etnográfus és egyetemi tanár, 1883. március 28-án született Szakcson. Gyermekkoráról sok információval nem rendelkezünk, viszont azt biztosan tudni, hogy 1904-1906 között Konstantinápolyban török nyelvi tanulmányokat folytatott. Tanulmánya befejezését követően másfél évet töltött a Volga vidéki csuvasok és tatárok között, ahol tanulmányozta életüket és íratlan emlékeiket gyűjtötte. 1909-ben Budapesten doktorált török-tatár nyelvből, majd egészen 1915-ig a Magyar Néprajzi Múzeum néprajzi osztályán dolgozott. Saját baskír és törökországi gyűjtőútjának tárgyi anyaga is a múzeumba került. 1920-1921-ben részt vett a szokolhamisításban, majd Bécsben letartóztatták, de végül kaució ellenében szabadon bocsátották. Az 1920-as évek közepén visszautazik Törökországba, ahol az ankarai néprajzi múzeum tudományos vezetője lett. Az 1930-as évek elején Atatürk meghívására az Ankarai Egyetemen volt professzor. Ebben az időben tanulmányozta a pakhy népcsoport nyelvét. 1932-ben hazatért és a Műemlékek Országos Bizottságának munkatársa lett. 1934-ben jelenteti meg a pakhy népcsoport ubih nyelvéről készített művét, melynek köszönhetően világviszonylatban is megismerték a nevét. 1943-1944-ben az újvidéki Keleti Kereskedelmi Főiskola tanára, majd ezt követően Törökországba költözik. 1951-ben végül az Amerikai Egyesült Államokba utazik, New Yorkba. 1957. január elején halt meg, 74 éves korában, New Yorkban. Tudományos munkásságának elméleti eredményeinek elfogadása a mai napig kétséges, de népköltési és egyéb néprajzi gyűjteménye komoly tudományos értéket képvisel.
Részlet a könyvből:
„De nézzünk szét egy kicsit ebben a városrészben, járjuk föl az uccákat, és keveredjünk az et-mejdán (Húspiac) zsibongó, vásári zűrzavarába.
 |
| A mindig forgalmas kikötő |
Nagyon szeretek bolyongani ezeken a szűk, ezersarkos keleti uccákon. Nappal csend, temetői csend van bennük, a béke és a nyugalom birodalma. Alkonyat felé kezd csak valamivel népesebb lenni. A férfiak szállingóznak hazafelé, ki a hivatalból, ki a napi munkából, az asszonyok is megtérnek a sétáról csapatostúl, vidám csevegésük fölveri az uccák némaságát. Kivilágosodnak lassan, egymásután a sűrün farostélyos ablakok, kezdődik az élet családias része. Az egyik ablakból gyermekcsacsogás hallik, amonnan női hangok zenéje szűrődik át a vékony deszkafalakon. Egy más ablakból lantpengetés szól, kedves aeol-hárfaszerű hang énekli hozzá a nótát:
„ Ha én a te lovad patkója lehetnék…”
Az este csendje messze elhordozza a dal epedését, vajjon hallja-e az a valaki, akinek az a kis leánya lova patkója szeretne lenni?
 |
| Török szépség |
Hanem más irányból egyszerre csak hosszan elnyújtott kiabálás üti meg a fülünket. A hang mind közelebbről és közelebbről hallszik, majd dörömbölést, pufogatást is hallunk az ucca kövezetén. Csakhamar más oldalról is halljuk ugyanazt a vontatott óbégatást:
– Jangin váár, Fátihta, Háfiz pasa jolunda váár!
A bekcsi ez, az éjjeli őr, és azt kiáltozza végig az uccákon, hogy tűz van Fátihban, a Háfiz pasa útján. Botjával püföli mellé a kövezetet is, amerre végigmegy. Ez a tűzjelzés patriarkális módja a török fővárosban.
 |
| Életkép |
A múltkorában magam is végignéztem egy tűzesetet itt a mi közelünkben. Csak valami ötven ház égett le, ami még aránylag nem is olyan nagy veszedelem. Mivel ha itt egyszer kigyúlad valahol, s egy kis szél is táplálja a tüzet, leég mindjárt az egész város-negyed. Ez természetes is. A házakat itt fából építik, egyiket a másik végébe ragasztják, s a házsorok között csak keskeny uccákat hagynak.
 |
| Török mozgóárus |
A házégésnek is megvan itt a maga érdekes keleti sajátossága. Ha egy ház kigyúladt egyszer, senkinek esze ágában sincs többé, hogy azt megmentse. Elkezdik öntözni a szomszédos házakat, és kipakolnak belőlük minden bútordarabot, leszedik az üvegablakokat is és várják a történendőket. Ha az a ház is kigyúlad, kiszállítják utoljára a háremet, az asszonynépséget, kijön a házigazda is, a ház pedig leég. Így megy ez sorban tovább, amíg csak meg nem únják az elementumok. Sehol annyi flegmát, sehol annyi hidegvért nem lát az ember, mint ennél a tűzveszedelemnél. Emlékszem jól a többi között egy öreg anyókára, aki az udvarban őrizte a házból kipakolt holmikat. A szomszéd ház már égett, s a sziporkák hullottak erősen. Ő pedig lekuporodott a szőnyegek, bútorok mellett, előkotorászta a zsebéből a dohányszelencét, és cigarettára gyujtott.
– Ha az Allah akarja, megmenekülünk! – így motyogott az öreg és fútja egykedvűen a füstbodrokat.
És egyszer igaza is volt, mert Allah tényleg úgy akarta, hogy a tűzvész annál a háznál megálljon.
 |
| Török életkép |
Semmi jajveszékelés, semmi kiabálás, teszi mindenki a maga dolgát, legfeljebb a tűzoltók káromkodását hallja néha az ember. A kár persze nem olyan óriási, pár hónap múlva fölépűlnek a házak újra, természetesen ismét csak fából.
 |
| Törökök |
Nyáron meglehetős fülledtek, télen pedig elég hidegek ezek a különben csinos kis fapaloták. Szerencse, hogy itt a hideg csak rövid lélekzetű. Magam is eleget szenvedtem a télen az én szellős kis szobácskámban, ahol a bóra úgy ki-besétált, ahogyan neki tetszett. Egy szép éjjelen meg pláne arra ébredtem fel, hogy a szél a szemem közé fújja a havat. Az eset ugyanis úgy történt, hogy Pojráz (Bóra, az északi szél) apó benyomta az ablakot, s jött be azon olyan hófuvátok, hogy alig győztem másnap reggel előkotorászni a hó közűl a könyveimet meg az irományaimat.
 |
| Török teherhordó |
Most pedig, mivel úgy is itt vagyunk Fátihban, negyed fórumára, az Et-mejdánra (a húspiacra), vagy ahogyan régebben nevezték, az Eszír-pazárra (a fogoly-vásárra).
 |
| Török nő |
Népélet szempontjából Isztambul legérdekesebb helyei közé tartozik ez a tágas térség a Fátih dzsámi (székesegyház) mindkét oldalán. Hajdan a janicsárvilágban játszhatta ez a tér a főszerepeit, akkor ragadt rá az a név is, hogy Eszír-pazár (fogoly-vásár). Sötét, véres időknek kegyetlen emléke! Hány rabságra jutott magyar vitézt hurcolhatott ide a hódoltság korában a tar janicsár? Mert itt állították ki a foglyúl ejtett szerencsétleneket, itt alkudoztak rájuk, mint valami hitvány igavonóra, itt verték rájuk a hontalanságnál is súlyosabb rabszolgaláncot.
 |
| Isztambuli utcakép |
Ma már élénk, nyüzsgő keleti világnál nincsen itt egyéb. A lombos fák alatt, ahol századokkal előbb még embervért adtak-vettek, most apró bódékban török édességeket árúlgatnak, meg déli gyümölcsöt, amit csak terem a nagy szultán birodalma.
 |
| Galata híd |
Amott kávéház van a babér-, meg az ecetfák alatt. Nem kell hozzá egyéb, csak hűvös árnyék, meg egy két szőnyeggel leterített hosszú lóca, vagy alacsony szalmaszék, és kész a mulatóhely. Kávét, csájt, meg serbetet mérnek benne potom néhány paráért, s ez elég is az italból itt a keleti ég alatt. A kahvedzsi (kávés) kis rézből való parázstartót (mangal) is tesz elibéd, hogy legyen mivel rágyujtanod a cigarettára. Mert a török ízlését nem elégíti ki a gyújtó találmánya. Ő még most is parázson gyújt rá, úgy ahogy századok előtt szokta még az ázsiai pusztaságok nomád sátraiban.”
 |
| Hagia Szophia |
Magyarország az első világháborút a vesztesek oldalán fejezte be. Az 1920 júniusában megkötött trianoni békeszerződés óriási sérelmet és veszteséget okozott az országnak. Magyarországi jobboldali körök elsődlegesen Franciaországot tartották felelősnek a negatív döntés miatt, ezért hamis frank előállításával próbálták gyengíteni a helyzetet. 1925-ben aztán lelepleződött a csoport és így vált ismertté a történet, mely végül frankhamisítási botrányként vonult be a történelembe. A „nagy” hamisítási ügyet azonban a 20-as évek elején megelőzte az úgynevezett szokolhamisítási ügy, ami sokak szerint a főpróbája volt a frank ellen indított támadásnak. Ebben az ügyben volt minden jel szerint aktív szereplő dr. Mészáros Gyula. A szerző és felvidéki csoportja megpróbálta hamisítani a csehszlovák koronát, azzal a céllal, hogy befolyásolják a választásokat. Bár lebukásukat követően Bécsben letartóztatják Mészárost is, végül szabadon engedik. A későbbi frankbotrány kirobbanásakor a szerző éppen Törökországba utazott, így nem tudott vallomást tenni, de a per anyagából kiderül, hogy többen úgy vélték a hamisítás kidolgozói között ott volt ő is. Mészáros Gyula jól ismerte a Magyarországon őrizetbe vett Windischgrätz Lajos herceget, aki a frankhamisítási botrány egyik fő vádlottja volt. A pletyka szerint a szerző és a herceg közeli kapcsolatban álltak, olyannyira, hogy a herceg viccesen csak „bűnözőnek” nevezte Mészáros Gyulát. A szokolhamisítási ügynek végül senkire nézve nem lett komoly következménye, Mészáros Gyula is gyakorlatilag minden következmény nélkül úszta meg az ügyet.
 |
| Hippodrom |
Halász Gyula az 1910-es évek elején kezdte el szerkeszteni az Utazások Könyvtára sorozatot. A cél az volt, hogy a bővüljön a kor akkori megítélése szerint szegényes földrajzi irodalom, valamint erősödjék a középosztály földrajzi tudása. Az 1911-es indulás azonban valószínűleg rosszul megválasztott időpont volt, hiszen ekkor már javában dübörgött a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat, amelyben a megjelent művek, mind a külső kivitel, az illusztráltság, a terjedelem és a belső tartalom tekintetében is egészen más dimenziót képviseltek. Az Utazások Könyvtára sorozatban bár gyors egymást követően jelentek meg a művek, de így is mindösszesen csak 4 kötet megjelenéséig tartott a lendület. Időrendben az alábbi kötetek jelentek meg:
- dr. Mészáros Gyula: A Boszporusz partjain (1911)
- dr. Prinz Gyula: Ázsia szívében (1911)
- dr. Báró Nopcsa Ferenc: A legsötétebb Európa (1911)
- dr. Kúnos Ignác: Török földön (1911)
Mészáros Gyula „A Boszporusz partjain” című műve egy szinte szépirodalmi stílusban megírt törökországi utazás története. A szerző alaposan ismerte a török viszonyokat, így hitelesen tudta bemutatni Isztambul életét, az ott élő embereket és hétköznapjaikat valamint saját élményeit is. Mindezt kellemes stílusban teszi, így összességében egy kimondottan olvasmányos mű a szerző egyetlen útirajza. Bár személyes véleményem szerint a rövidke sorozatban van érdekesebb és izgalmasabb mű is, mégis bátran tudom ajánlani Mészáros munkáját is, hiszen csak nüánsznyi a különbség. A könyv elolvasását azonban valószínűleg nem az olvasó szándéka befolyásolja majd, hanem sokkal inkább az, hogy nagyon nehezen beszerezhető kötetről beszélünk. A sorozat mindegyik része ritkának nevezhető, de dr. Mészáros Gyula műve személyes tapasztalataim alapján a legritkább az összes közül. Ez esetben sajnos nincs lehetőség elektronikus formában letölteni a művet, így csak kevesek fogják olvasni a kalandos életű turkológus kiváló munkáját, akiket azonban nagyon érdekel az talál egy példányt az “Eladó könyvek” fül alatt. A szerzőtől és az Utazások Könyvtára sorozattól is búcsúzunk az ELBIDA projektben, hiszen Mészáros Gyulának ez volt az egyetlen témába vágó munkája, míg a sorozatnak, most már mind a négy kötetét bemutattam, itt a blogban.